Örök éj.4. fejezet-Mi a jobb,a mese vagy a valóság?

Csak álltam ott,mint egy szobor,és hallgattam őt.Minden egyed szavát úgy ittam,mint Dionüsszosz a bort.Nem tudtam,hogy a valóság az a mese vagy éppen fordítva.A történetet már aznap másodjára hallottam és legenda ként.Nem volt kézzel fogható bizonyítékom rá,hogy élt-e a hercegnő,de nem is kellett.Mivel senki nem hitt volna nekem.Ezért úgy döntöttem,hogy magam derítek ki mindent.Mikor befejezte a mesét csak néztem rá.
-Jól vagy?-kérdezte.
-Öhm..igen,csak elkaladnoztamIgen szép ez a szoba.
-Tudod vannak itt több száz éves könyvek,de szerintem ez nem érdekes.Gyere megmutatom a szobámat.-mondta,majd megával rántott,mint egy bábot.Továbbmentünk a folyosón,aztán bekanyarodtunk kétszer majd eygszer balra.És ott voltunk egy ajtó előtt.
-Ez lesz az.-mutatta,majd előre engedett.Mikor bementem minden kép a fejemben összeomlott Nicolas szobáját illetően.Egy nagy francia ágy volt középen körülötte függönnyel.Egy fésülködő asztal volt a sarokban,ami üresen állt.Gondolom ezt nem használta,csak dísznek volt itt.A falat krémszinű virágos tapéta fedte és egy kristálycsillár lógott a plafonról.Volt bennt még egy íróasztal egy űlőgarnitúra és egy polc.Rajta megannyi könyv és kép.A képeken a családja volt,de nem úgy,amilyenek most.Boldogok voltak.Volt amelyiken Nic a papájával horgászott,máshol pedig egy idős nő ölében ült.Közelebb mentem a képhez és hirtelen nagyon ismerősnek tűnt rajta a nő..mintha..de nem nem lehet ő...
-Nic,ki ez az idős nő itt a képen?-kérdeztem,mert tudni akartam.
-Jajj,ő Miss Whinter.Ő volt a dadám kiskoromban.Nagyon kedves és megértő nő volt,csak sajna meghalt.
-Óh,értem.
-Mihez van kedved csinálni?
-Hmmmmm....talán mesélhetnél magadról,hogy miért is tudsz repülni...
-Sssssss!Halkabban.Gyere elmegyünk a kertbe.
Lementünk és ott összefutottunk egy szalmakalapos emberrel,aki a kertész lehetett.elment melletünk és észrevettem,hogy hiáynzik a fél szeme és egy karmols van a fél arcán.Nem bámultam meg,mert gondolom nem szereti.Beléptünk az ajtón és most másmilyen volt a kis kert.Mindent megvilágított a napsugár.a pavilon most zöld volt a virágok pedig még szinesebbek,mint éjjel.Észrevettem még eyg kerti padot,ami az előtt nem volt ott.Nic ezt észrevette majd elmesélte,hogy ő és a kertész szokta átalakítani időnként a kertet,és ez tegnap volt.
-Mond,mi történt a kertésszel?
-Ő egy vadász volt alaszkában.Egyszer egy medve kikaparta a szemét.De többet én se tudok,mert nem beszél róla.Szóval mire is vagy kíváncsi?
-Mondjuk hogy mi is vagy te igazából?Vagy hogy miért tudsz repülni és hogy a családodban mindenki képes rá?
-Pfff..akkor ezek szerint te egy tuora vagy...ezt nehéz lesz elmondanom..
-Mi az a tuora?-kérdeztem.És hoyg értette hogy nehéz lesz elmondania?Csak még több titokba ütköztem így.
-Tudod nem csak emberi lények élnek a földön.Egyszer az Ősatya megteremtette Fantáziát és vele az összes lényt is.
-Mi?!-vágtam közbe.Leültem a fűre és fogtam a fejem...hisz akkor mese lenni valóság vagy éppen fordítva?Már beszélni se tudam.
-Hallgass meg!szóval,megteremtette Fantáziát és azzal az összes lényt benne.Az emberek kezdetben ott is éltek,de mikor eltűnt a hercegnő,akkor a király lezárt az utat.Azóta emberek is rekedtek ott és lények is itt.Ha a hercegnő meglesz,akkor újra megnyílik a két világ közt a kapu.Azok a lények,akik itt rgadtak feledésbe merültek.
-Milyen ények élnek itt?
-Hát minden félék...nehéz megmondani.Például tündérek,boszorkányok,unikornisok,vámpírok,vérfarkasok,warcklok,vetela és ehhez hasonló lények.
Nem akartam hinni a fülemnek...ezek mesebeli léynek voltak..és..és itt élnek közöttünk.
-És miért nem látjuk őket?
-Mert nem mutatjuk meg magunkat.Ha így lenne akkor elfognának és UFO-nak nyílvánítva kísérleteznének rajtunk.
-Az tényleg katasztrófa lenne.És te milyen lény vagy?-tudakoltam meg,miveleldönteni nem tudtam.
-Óh én ember vagyok,scak az egyik ősöm vetela volt.
-Milyen lények azok a "vetela"?
-Ezek olyan lények,melyek emberi alakban jelennek meg.Képesek lebegni és elvarázsolni másokat.A fiatal lányok alakjában jellennek meg és varázserejükkel elcsábítják a halandókat,majd kiszívják az életüket.
-De te nem vagy gonosz.
-Nem,mert én férfi vaygok.Én csak a lebegést tudom és a jövö megjelenik előttem,ha akarom.
-Értem.-mondtam.Felfogni felfogtam,de még nehezemre esett.
-Mutassak még valamit?
-Ha nem falsz fel,akkor igen...-Próbáltam viccelődni és elkezdtem futni.
-De az lesz az első,hogy megeszlek.Vigyázz mert most látsz..most meg nem.-És hirtelen Nic eltűnt.Nem láttam..-Nic hol vagy?-Kiabáltam,de hangot azt nem hallottam.Kétségbeesetten kiabáltam mígnem összeestem és sírtam.
-Nyugodj meg itt vagyok.-szólt a hátam mögül egy hang.És akkor megjelent Nic.
-Kérlek ne haragudj.Csak poénnak szántam.
-Hadj békén!Soha,érted,soha nem akarlak látni!Gyűlöllek!!!!!!-ordítottam neki,míg kiszaladtam akpun ki a normális világba,ki az életembe.És ő ott maradt és nem jött utánam soha többet...Mikor beszálltam a kocsiba még láttam az arcán valamit lefolyni....majd tenyerét kinyitotta és az a valmi féynesen bepottyant.A nap rásütött és mintha szív alakja lett volna..De nem tudtam és tudom meg soha többé.....


(Tudom h ez most nagyon rövid lett,de nem volt több időm,majd holnap jön a folytatás;))