Átkozott szerelem

Eddigi életem szépen telt,
napsugaras volt minden perc,
boldogan s vidáman nevettem,
azon,amin talán msot nem,
betöltötte szívemet a felhőtlen boldogság,
s életemben nem mutatkozott a szomorúság.

Nem hiányzott szivemnek a fajdalom,
mi oly szörnyű e világon,
de mióta felbukkantál,
teljesen megváltoztattál,
valamikor széppé tetted azokat,
s megőriztem e pillanatokat.

A bú viszont hamar jött,
 s a szerelem is vele együtt,
ez az átkozott szerelem nem hiányzott,
mert csak bajt okozott,
két olyan különböző dolgot,
mi egymás mellett lehetetlennek látszott.

Az egyik az,hogy odadóan szerettetelek,
a másik az,hogy mindennél jobban győlöltelek,
e két dolog együtt lehetetlen,
mégis ez töltötte be szívem,
egxik percben még magam mellet láttalak,
a másikban, a világ másik részére küldeni akartalak.

Nem tudod,mióta várok rád,
s hányszor töltöttem ébren az éjszakát,
nem tudod,hányszor próbáltam elmondani,
menyire tudtalak szeretni,
nem vetted észre az apró jeleket,
melyek titkokat rejtenek.

Nekem te jelentetted az életet,
s köszönöm neked mindezt,
sajnálom,hogy az igazat nem tudod,
remélem,megtudni sohasem fogod,
nem tudod,hány könyet ejtettem érted,
s mindez csak azért,mert szerettelek téged!